A világ egyik legszebb fekvésű városa nem véletlenszerűen alakult ki. A Duna, amely átszeli, különösen a Gellért hegynél, kiváló átkelési lehetőséget nyújt és a terület a hegyek révén védekezésre és letelepedésre igen alkalmas volt. Kr. előtt a IV. és III. században magas kultúrájú eraviszkusz törzsek éltek a Gellért hegynél, megmunkálták a vasat, díszítették agyagedényeiket, sőt pénzt is vertek. A Római birodalom a mai Óbuda területén építette ki városát, Aquincumot, állomásoztatta légióját és védte hatalmas erődvonalát, a limest, végig a Duna mentén.

A honfoglaló magyarok szintén fontos stratégiai területnek látták, amelyen központokat tartottak fenn. Érdekes módon akkor a folyó mindkét partján a települést Pestnek nevezték, egyes kutatók szerint a szláv eredetű szó, amely kemencét jelent, valójában a mai Gellért hegy alatti hőforrásokra utal. Az 1232-es királyi oklevélben így szerepel. A középkorban Zsigmond uralkodása alatt vált Buda állandó királyi székhellyé. A folyamatosan bővülő palotát Mátyás fejezte be. A Dunán inneni Pest is meggazdagodott, kereskedelmi központtá vált. Mátyás király egyenrangúvá tette Budával. A 150 éves török uralom alól 1686. szeptember 2-án szabadult fel Buda, és ez megnyitotta a fejlődés útját. 1724-től Budán már nyomda működött. 1777-ben Mária Terézia királynő az ország egyetlen tudományegyetemét Nagyszombatból Budára helyezte, így tudós tanárok és felsőfokú tanulmányokat folytató ifjak kerültek ide. Budáról II. József Pestre költöztette át az egyetemet. A befogadó közönség megléte lehetővé tette, hogy az addigi német helyett kialakuljon a magyar nyelvű irodalom, később a pesti magyar színház. Azután elkövetkezett az a pillanat, amikor a Pest és Buda természetes elválasztóján, a Dunán megépült az első állandó átkelő, a Lánchíd. Ennek hatásaként kezdődött meg a két város, valamint Óbuda egyesítése.